Nő a szívére tett kezekkel, légzésterápiás meditációban
3 alkalmas önismereti folyamat

Foglaljuk vissza
a határaidat.

Mély önismereti folyamat, három tematikus alkalomban.
A belső gyermekeddel való találkozástól, a saját IGENed és NEMed meghallásán át, a határaid biztonságos visszafoglalásáig.

3 egymásra épülő alkalom, de külön-külön is részt vehetsz rajtuk.
trauma-informált légzésterápia · hangfürdővel kísért integráció

📍 Jurta Budapest👥 Max. 20 fő🌬 2 légzésterapeuta

Ismerős?

Amikor a belső iránytűnk elhalkul.

Túl sokszor mondasz IGENt, amikor valójában NEMet szeretnél?

Nehéz kiállni magadért, mert félsz a visszautasítástól?

Inkább alkalmazkodsz másokhoz, csak hogy elkerüld a konfliktust?

A nap végére teljesen lemerülsz, mert mindenki más igénye fontosabb volt a sajátodnál?

Sokan úgy nőttünk fel, hogy a saját határainkat nem tanultuk meg érzékelni, megfogalmazni, kimondani. Megtanultunk másokat folyamatosan monitorozni, igazodni, mindeközben pedig elnyomni az érzéseinket, és láthatatlanná tenni a szükségleteinket.

A testünk viszont nem felejt.

A feszültség, amit nem mondunk ki, elraktározódik. Ott van a gombócban a torkodban, a gyomorszorításban, az állkapcsod feszülésében, vagy az éjszakai álmatlanságban, amikor a gondolataid az aznapi beszélgetéseken pörögnek.

A test mindig jelzi, amikor valami nincs rendben.
Van, hogy hangosabban, máskor szinte láthatatlanul:

Feszültség

a vállakban, a tarkóban

Szorítás

a gyomorban, a torokban

Kimerültség

amit semmi nem old fel

Bizonytalanság

ami belülről jön

Ez a folyamat egy biztonságos út vissza önmagadhoz.
Segít neked, hogy újra meghallhasd a saját belső iránytűdet.

A test mutatja az utat

A légzés a legközvetlenebb út önmagadhoz.

A határaink a gondolatainkban és a testünkben egyszerre születnek. A légzésünk, az idegrendszerünk és a belső érzeteink mind segítenek felismerni, hol van a saját terünk.

A légzésterápia során:

  • biztonságos térben dolgozunk,
  • a test ritmusához igazodunk,
  • megengedjük, hogy a mélyebb rétegek is megmozduljanak.

A folyamatot két trauma-informált légzésterapeuta vezeti. Az alkalmak során nepáli hangtálakkal és más hangterápiás hangszerekkel kísért integráció segít abban, hogy a test és az idegrendszer is megérkezzen az élmény után.

Nepáli hangtálak természetes vászon kelmén

A folyamat

Három alkalom, amely egymásra épül.

Minden alkalom a határaink egy-egy új rétegét érinti, a belső gyermekedtől a felnőtt énedig, majd a kapcsolataidig.

01Az első alkalom

Belső gyermek

Kapcsolatba lépünk azzal a részünkkel, aki először tanulta meg, mikor szabad és mikor nem szabad nemet mondani; mikor kell alkalmazkodni; mikor veszélyes kiállni magunkért.

  • Mikor szabad és mikor nem szabad nemet mondani
  • Mikor kell alkalmazkodni
  • Mikor veszélyes kiállni magunkért

Légzés, vizualizáció és nepáli hangtálak segítenek, hogy biztonságosan találkozz ezzel a résszeddel.

02A második alkalom

A felnőtt énem

Gyakran mi magunk hagyjuk figyelmen kívül a saját határainkat: amikor alkalmazkodunk, túl sokat vállalunk, vagy háttérbe szorítjuk a szükségleteinket.

  • Meg tudom-e védeni a saját határaimat?
  • Meg tudom-e hallani a belső jelzéseimet?
  • Tudok-e önmagam mellé állni?

A bölcs, egészséges felnőtt éned kerül a középpontba és mutatja az utat egy stabilabb önkapcsolódás felé.

03A harmadik alkalom

A család és mások

A határaink gyakran a kapcsolatainkban sérülnek meg először ott, ahol fontos számunkra a szeretet, az elfogadás és a valahová tartozás érzése.

  • Hogyan hat ránk a családi rendszerünk
  • Milyen mintákból működünk, amikor átlépjük a saját határainkat
  • Milyen hiedelmek tartanak vissza

Lehetőséged lesz újrarendezni a belső teredet, kapcsolódni belső erődhöz és elindulni a változás útján.

Hogyan zajlik egy alkalom?

01

Megérkezés és ráhangolódás

Biztonságos térben kezdünk, a tested tempójához igazodva.

02

1 órás vezetett légzésterápia

Trauma-informált keretek között, két facilitátor megtartásával.

03

Hangtálas integráció

Hangok és rezgések segítenek megérkezni az élmény után.

A folyamat támogat:

FeszültségoldásMélyebb önkapcsolódásIdegrendszer-stabilizáció

A folyamat vezetői

Egy biztonságos, megtartó és stabil tér.

Szomatikus módszerekkel segítünk, hogy biztonságban megtapasztalhasd a saját határaidat, a tested és az idegrendszered tempójához igazodva.

Murvai Dóra

Murvai Dóra

Integratív szemléletű segítő · trauma-informált légzésterapeuta

A munkám középpontjában a test és a tudatalatti minták kapcsolata áll. Az elmúlt években különböző önismereti és szomatikus módszerekkel dolgoztam, mert azt tapasztaltam, hogy a valódi változás gyakran ott indul el, ahol a test is biztonságban érzi magát. A légzésterápia számomra egy olyan eszköz lett, amely segít újra kapcsolatba kerülni a belső erőforrásainkkal és egy hidat képez test és a lélek között. Ahol nem csupán találkoznak ezek a részeink, hanem meg is érkezhetnek egymáshoz. A folyamat során nem csak a légzésterápiás folyamatban vezetlek, hanem hangtálakkal és más hangterápiás hangszerekkel is dolgozom majd, amelyek támogatják a mélyebb ellazulást, a megpihenést és a megélt tapasztalatok integrációját.

Dr. Horti-Tóth Mónika

Dr. Horti-Tóth Mónika

Trauma-informált légzésterapeuta

A határok felállításával nekem is volt dolgom – csakúgy, mint a szorongással, a stresszkezeléssel, a rossz alvással, a kiégéssel, és még sok mással. :) Volt idő, amikor teljesen le voltam kapcsolódva a testemről: teljesen elnyomtam a jelzéseit, a többszörös kiégésig, és az idegrendszerem teljes kimerüléséig hajszoltam magam. Vissza kellett találnom az alapokhoz. A légzés erejével találtam vissza a testemhez, és ez hozta el a 180 fokos fordulatot az életembe. Megtanultam felismerni a korai jeleket, felállítanom a határaimat (és tisztelni őket!), és ma már én alakítom az életem úgy, ahogy nekem jó, ahelyett, hogy csak sodródnék az elvárások szerint. Hiszek abban, hogy a határaid felállítása nem falakat épít, hanem biztonságot ad. Ebben a vezetett folyamatban szeretnélek téged is segíteni, hogy a légzésed segítségével ráláss a saját határhúzási nehézségeidre, meg tudd fogalmazni a határaidat, és el tudd kezdeni tisztelni őket.

GY.I.K.

A leggyakoribb kérdések

Kell tapasztalat a légzésterápiához? Kik vehetnek részt?+

A rövid válaszunk: nem. Ha még soha nem próbáltad, teljesen rendben van. Lépésről lépésre vezetünk be a folyamatba, és végig az a cél, hogy biztonságban érezd magad. Mi ott leszünk veled, tartjuk neked a tered, és átsegítünk a nehéz pillanatokon. Vannak azonban olyan egészségügyi kondíciók, amikor nem javasolt részt venni — kérlek, olvasd el alább a kontraindikációkat.

Mi történik, ha valami túl intenzív?+

A folyamat trauma-informált keretek között zajlik, és mindig a saját tempódban haladhatsz. Te irányítasz: ha úgy érzed, erre van szükséged, bármikor lassíthatsz. Mi végig figyelünk rád, és segítünk, amikor szükséges.

Kötelező mindhárom alkalmon részt venni?+

A három alkalom egymásra épül, ezért bár javasoljuk a teljes folyamaton való részvételt, ha csak egy-egy alkalom szólít meg, akkor is szeretettel várunk. 🙂

Esemény részletei

Minden, amit tudnod kell.

Helyszín

Jurta Budapest Energiaközpont

1237 Budapest, Vízisport utca 63.

Létszám

Maximum 20 fő

Intim, megtartó kiscsoport

Időtartam

~ 2 óra / alkalom

Megérkezés, légzés, integráció

Időpontok

1.Belső gyermek
Május 24.
2.A felnőtt énem
Június 7.
3.Én és a család
Június 13.

Egy alkalom

16 000 Ft

Bővebb információkat erről megtalálod a foglalásnál.

Csomag ajánlat

Mindhárom alkalom

14 000 Ft / alkalom

Kedvezményes csomagáron, ha a teljes folyamatot választod.

A határaid finom iránytűk

Megmutatják, hol kezdődsz te, és meddig tartanak mások.

Ha szeretnél ebben támogatást kapni, szeretettel várunk ebben a mély és megtartó folyamatban.

Fontos információ

Kontraindikációk

Nem javasolt légzésterápia az alábbi esetekben:

  • Várandósság vagy gyermekágy utáni 8 hét
  • Asztma
  • Epilepszia
  • Levált retina
  • Glaukóma
  • Nem kontrollált magas vérnyomás
  • Szív- és érrendszeri betegségek (beleértve korábbi szívrohamot)
  • Mentális zavarok (bipoláris zavar, skizofrénia, OCD, paranoia, pszichotikus epizódok, deperszonalizáció stb.)
  • Stroke, TIA, görcsrohamok vagy egyéb agyi/neurológiai állapotok
  • Közvetlen családban előfordult aneurizma
  • Vényköteles vérhígítók használata
  • Pszichiátriai állapot vagy érzelmi válság miatti kórházi kezelés az elmúlt 10 évben
  • Csontritkulás vagy nem teljesen gyógyuló fizikai sérülések
  • Akut szomatikus és vírusos betegségek
  • Krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD-II és COPD-III)
  • Krónikus betegségek dekompenzációval vagy terminális tünetekkel
  • Az oxigénhiány egyéni intoleranciája
  • Daganat (kivéve, ha a légzésterápiát orvos írja fel)
  • Impulzuskontroll zavar
  • Friss trauma az elmúlt 3-6 hónapban

Fontos tudni

A légzésterápia egy szomatikus alapú önismereti és idegrendszer-szabályozó módszer. Nem helyettesíti az orvosi, pszichiátriai vagy pszichoterápiás kezelést.

Ha bizonytalan vagy az egészségi állapotoddal kapcsolatban, bizalommal jelezd. A cél nem az, hogy kizárjunk a folyamatból, hanem hogy felelősen és biztonságosan dolgozhassunk együtt.
A biztonság a te transzformatív megtapasztalásaid kulcsa és a közös munkánk alapja.